Szerzői archívumok: farkastomi

Parádés rajt után ezüstérem – A legrövidebben talán így lehetne összefoglalni a Gender Racing Teamhorvátországi versenyhétvégéjét az Automotodrom Grobnik-on, ahol a CEZ Nagrada Hrvatske 2022 versenyenállt rajthoz a legismertebb magyar formulaautós csapat. A versenyhétvége egyben az FIA Central EuropeanZone Trophy, az ESET Cup és az MNASZ Autós Gyorsasági OB aktuális bajnoki fordulója is volt. A remekül induló hétvégét sajnos beárnyékolta egy szomorú baleset, mely a GT kategória hosszútávú versenyénkövetkezett be szombat délután, mikor egy lengyel versenyző kicsúszott a pályáról és nagy sebességgel pontegy bírói posztnál csapódott a gumifalba és a szalagkorlátba. Sajnos a becsapódás akkora volt, hogy elütötte aposzton tartózkodó sportbírókat és egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítástkövetően életét vesztette. Mindegyik technikai sportág kiemelten veszélyes üzem, a pálya szélén álló sportbírókis ki vannak téve a veszélynek, de áldásos munkájuk, kitartásuk és határtalan sportszeretetük nélkül nemműködhetne az autósport. A Gender Racing ezúton is együttérzését fejezi a hozzátartozóknak éssporttársaknak,…

Bővebben

Elismerték Gender Tamás szakmai munkásságát – Gender Tamás Juniorban van versenyzői potenciál Bár versenyt nem hirdettek a Gender Racing Team számára májusban, még is aktív és sikeres májust tudhat maga mögött Magyarország legismertebb és legkedveltebb formulaautós csapata és csapatfőnöke. Gender Tamás több évtizedes, több szakágat is érintő szakmai munkáját előbb rangos kitüntetéssel ismerték el, a csapattal pedig az ország három legnagyobb szakmai kiállításán is találkozhattak a rajongók. A Gender Racing Team a Red Bull Ringen vesz részt Ausztriában az FIA CEZ Zone Trophy következő fordulóján, június első hétvégéjén, és ott versenyzőnk, Szabó Nikolas a Formula 3-mas autóval áll ismét rajthoz. Gender Tamás Junior pedig Olaszországban ismét bizonyította, hogy van benne versenyzői potenciál. Különleges elismerésben részesült Egerben a Gender Racing Team csapatvezetője Gender Tamás, akit a Heves Megye Nagykövete díjjal jutalmazott a megyei közgyűlés, melyet a közgyűlés elnökétől és alelnökeitől vehetett át személyesen. Heves Megye Közgyűlése 2012-ben alapította a „Heves Megye…

Bővebben

Holtverseny alakult ki a központi gyújtású pisztoly 20 pontlövéses kategóriában. Az 5. Zele-Bau-kupa minősítő verseny eddigi története során még nem akadt példa arra, hogy két első osztályú minősítés szülessen. Idén ez megtörtént, méghozzá a puskás gyors számokban. A Káli LSK által rendezett megméretésen kilenc lövészklub 35 indulója tette próbára felkészültségét. A Magyar Sportlövők Szövetségének szabályrendszere alapján hét versenyszámban hirdettek győztest úgy, hogy a téli szünet miatt kihagyott idő szinte alig volt észrevehető a teljesítményeken. Majdnem minden szám dobogósai kiváló eredményeket értek el. Az 5. Zele-Bau-kupát három legjobb versenyszám összesítése alapján Kiss Gábor nyerte. A Káli LSK versenyzője nem mellesleg a névadó cég, a Zele-Bau Kft. alkalmazottja. További érdekesség, hogy a központi gyújtású pisztoly (nagy kaliber) 20 pontlövéses versenyszámban Kiss Gábor és Komlósi Sándor 190 körös teljesítménnyel holtversenyben végzett az első helyen. Egy-egy nyolcasig bezárólag a helyezési sorrendet nem lehetett eldönteni. A dobogósok sorrendje Sportpisztoly, 20 pont: 1. Kiss Gábor (Káli…

Bővebben

Nemrégiben ért véget az alpesisí-világbajnokság az olaszországi Cortina D’ Ampezzóban, az eseményen a 19 esztendős Majtényi Hanna is részt vehetett. Az óriás-műlesiklásban a 43. helyen végző fiatallal a vb-ről, a kezdetekről és a céljairól beszélgettünk. – Miért esett a választásod éppen a sízésre, hogyan ismerkedtél meg a sportággal? – Apukám nagyon szeretett, sőt máig szeret síelni. Kiskoromban indultam néhány amatőrversenyen és az egyiken, amelyiket megnyertem, az volt a nyeremény, hogy edzhettem néhány napot egy profi csapat tagjaival. Akkor tetszett meg a sísport, és azóta versenyszerűen űzöm. – Hogy zajlik egy magyar fiatal világversenyre történő felkészülése? – Általában külföldön, többnyire Ausztriában készülünk a szezonra. Próbálunk minél többet havon lenni, de persze szárazon is szoktunk edzeni az erőnlétünk karbantartása érdekében. – Milyen élményekkel tértél haza a vébéről? Elégedett vagy a teljesítményeddel? – Ez volt az első felnőtt-világbajnokságom, és ennek megfelelően nagy izgalommal, és kis félelemmel vágtam neki. Szerettem volna az összes futamot a…

Bővebben

Hintertux gleccser- SÍ teszt Alpesi sí: a 19 éves Majtényi Hanna helytállt a vb-n, majd megnyerte az ob-t

Hat érmet szereztek a megyénkbeli versenyzők a hétvégén rendezett országos bajnokságokon. A Magyar Sportlövők Szövetsége a 25–50 méteres nemzeti versenyszámok országos bajnokságát Budapesten, a Fehér úti Nemzeti Lőtéren bonyolította le. A puskás versenyzők a dr. Hammerl László puskás lőtéren Sius eredményjelző rendszeren, a pisztolyos versenyzők a Takács Károly lőtéren hagyományos versenylőlapokon mérték össze tudásukat. Az első versenynapon 181 sportpisztolyos induló, másnap 117 központi gyújtású pisztolyos és 111 puskás versenyző lépett lőállásba. A megyénkbeliek idén is nagyszerű eredményeket értek el. Központi gyújtású pisztoly Országos Bajnok: Komlósi Sándor (Káli LSK) 192 kör 2. Takács László (Egri PLE) 191 kör Csapat: Országos Bajnok: Káli Lövész Sport Klub (Komlósi Sándor, Barczi Krisztián, Salga László) 558 kör 3. VAMAV I. (Horváth Tibor, Varga Csaba, Bárdos Ferenc) 544 kör Puska Kisöbű standard puska, 3×10: 2. Vasas Gábor (Egri PLE) 269 kör A szombati versenynapon Salga László 191 körös teljesítménnyel ezüstérmet szerzett. A KLSK A csapata (Varga,…

Bővebben

A vírushelyzet miatt törölt rendezvények utáni első sportlövő versenyt megyénkben a Zele-Bau-kupáért kiírt minősítő viadal jelentette. A Káli LSK rendezte eseményen nyolc klub harminckét indulója mérette meg magát. – Természetesen nagy gondot fordítottunk a higiéniára, a lőállásokat a verseny előtti napon fertőtlenítettük, a rendezvény ideje alatt pedig folyamatosan biztosítottuk a kézfertőtlenítési lehetőséget – közölte a káli egylet elnöke, Komlósi Sándor. – A 60 év felettieknek és akiknek igénye volt rá, a verseny hivatalos kezdési időpontja előtt másfél órás idősávot biztosítottunk a versenyszámokra. Ezzel a lehetőséggel öten éltek és mindannyian két kategóriában teljesítettek. A kényszerszünet miatt kihagyott idő szinte alig volt észrevehető az eredményeken, majd’ minden számban a dobogós helyeken zárt indulók kiváló eredményeket értek el. A Zele-Bau-kupát a három legjobb versenyszám összesítése alapján Kárpáti Zoltán (Debreceni Rendőri SE) versenyzője nyerte. Érdekesség, hogy a kiskaliberű pisztoly gyors számban Kiss Gábor (Káli LSK) végzett az élen 188 körös teljesítménnyel, de mivel ő csak…

Bővebben

20/29