Előzések, fejlődés, élmezőny – Gender Tamás Junior erős hónapot zárt a WSK-ban  

Előzések, fejlődés, élmezőny – Gender Tamás Junior erős hónapot zárt a WSK-ban  

Lezárult a 2025-ös WSK Super Master Series – a nemzetközi gokartsport egyik legkeményebb sorozata –, amely során Gender Tamás Junior, a VictoryLane Karting versenyzője minden fordulóban pályára lépett az OK kategóriában, és értékes tapasztalatokat gyűjtött, kiemelkedő eredményeket ért el és látványos előzéseket mutatott be.

Az ötfordulós sorozatban Tamás olyan ellenfelekkel mérkőzött meg, akik közül többen F1-es pilóták gyermekei vagy nemzeti bajnokok, így minden egyes előrelépés, jó rajt vagy előzés komoly teljesítménynek számít.

🌟 A lonatói időmérő – eddigi legjobb WSK-s szereplés

A South Garda Karting pályán, amely a gokartsport egyik, ha nem a leghíresebb versenypályája, Tamás fantasztikus időmérőt futott:

  • 3. hely a csoportjában
  • 5. hely összesítésben

Ez volt pályafutása eddigi legjobb időmérős eredménye WSK-versenyen, és lehetőséget teremtett arra, hogy a legjobb rajtpozíciókból induljon a futamokon.

„A pénteki nap nagyon jól sikerült. Sokáig vezettem az időmérőt, és a 3. helyet szereztem meg a csoportomban – nagyon jó érzés volt az élmezőnyből rajtolni!” – értékelte Tamás a teljesítményét.

Egy technikai hiba befolyásolta az előfutamok összetett eredményét, de Tamás így is bejutott az elődöntőbe és a döntőbe, ahol a 20. helyről indulva már az első körben a 11. helyre lépett előre, majd egy ütközés után visszaesett, de az esőben is kiválóan zárkózott vissza a 12. helyre.

📍 Versenyről versenyre – ez történt a sorozatban

La Conca – bátor szezonkezdet
Jó rajtok, előzések, és értékes helyezések. A döntőben 9 pozíciót javított.

Sarno – folyamatos fejlődés
Minden előfutamban javított, a döntőben pozíciót tartott.

Lonato – csúcsforma és élmezőny
Kiváló időmérő és döntőbeli felzárkózás.

Franciacorta – felzárkózás és tanulás
Technikai gondok ellenére az elődöntőben 10 helyet javított.

Viterbo – méltó zárás
Döntőben 7 helyet javítva ért célba.

🔜 Következő kihívások – Európa elitje ellen

A WSK sorozat után Tamás már Spanyolországban kezdi meg a felkészülést a Champions of the Future Euro Series és a CIK-FIA Gokart Európa-bajnokság küzdelmeire.

Egy kisebb sérülés miatt néhány napos pihenőre kényszerült, de hamarosan újra edzésbe áll, és csatlakozik a 321 Perform nemzetközi edzőtáborához.