Kategória archívumok: Hírek

Forrás: https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2023/09/videon-a-szepen-felujitott-kali-mentoallomas

Átadták a felújított és kibővített Tündérkert Óvodát és Bölcsődét pénteken Kápolnán. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kápolnai óvodában eddig is izgalmas programokon vehettek részt a gyerekek, most pedig már megújult környezetben tölthetik napjaikat.  Az óvoda épülete az 1900-as évek elején csendőr laktanyaként funkcionált, s az utóbbi időben megromlott az állapota, valamint a helyiségek méretei és a szükséges berendezések sem voltam már megfelelőek.  Az épület funkcióját is bővítették, hiszen új bölcsőde is létesült, s helyet kap a komplexumban egyebek között a konyha és az iskolai étkező is. A konyhát átalakították, s bár jelenleg nem helyben készül az étel, de főzőkonyha is helyet kap itt. Jelenleg a Kompolt-Nagyút társulásban biztosítják az étkeztetést.  – Nagyon összetett munkának és a pályázatnak köszönhetően sikerült mindent megvalósítani, amit szerettünk volna, így jöhetett létre a település legnagyobb épülete, mely közel ezer négyzetméteren szolgálja a gyerekek érdekeit – ismertette dr. Berecz Kálmán polgármester.  TOP pályázatnak köszönhetően valósult meg…

Bővebben

Rég várt beruházás kezdődött meg Bükkszéken az elmúlt napokban. Komplex csapadékvízelvezető rendszert építenek ki, hogy nagyobb biztonságban élhessenek az emberek. A bükkszékiek nem felejtik el azokat a napokat, amikor két éve a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék nyomán villámárvíz keletkezett. Minden utcában hömpölygött a térdig érő sáros víz, megteltek a pincék, ingatlanok rongálódtak meg.  A kárt megbecsülni is nehéz volt. A korábban alig tapasztalt természeti jelenség nem kis pánikot okozott a településen. Már akkor tudták, hasonló csapás bármikor bekövetkezhet, épp ezért védekezni kell. Horváth László országgyűlési képviselővel egyeztetve nyújtották be pályázatukat a komplex csapadékvízelvezető rendszer kiépítésére. A kormány döntése értelmében zöld utat kapott a beruházás, elkészültek a kiviteli tervek, s a napokban a munkálatok is megkezdődhettek. A fejlesztés részeként működőképessé teszik a település két víztározóját, melyek megfogják a környező vízgyűjtő területekről lezúduló csapadékot. Ezek kotrásához már idén tavasszal hozzáláttak. Emellett hordalékgyűjtőket alakítanak ki, burkolják a belterületi patakmedreket, illetve betonelemekkel bélelik…

Bővebben

Forrás: heol.hu Javában tart a községben az általános iskola két épületének a felújítása. A beruházásról az intézmény megbízott igazgatóját kérdeztük. Gazicsné Vitkovics Edina elmondta, hogy pályázati pénzből a nyílászárókat cserélik, teljes szigetelést, fűtés-korszerűsítést végeznek. Az egyik épületen az Egri Tankerületi Központ 16 millió forintos segítségével a tetőrész is megújul. A projekt bruttó 134 millió forintból valósul meg, ehhez jön a tankerületi összeg – tudtuk meg. Márciusban kezdődtek a munkák. A kivitelezést megkönnyíti, hogy a vírushelyzet miatt a létesítményben nincs oktatás. Az eredeti elképzelések szerint tanítás mellett dolgoztak volna a kivitelezők. Volt egy ütemterv, amely szerint az építés első időszakában a gyerekek egy részét átvitték volna a művelődési házba. A tervek szerint július végére kell befejezni a rekonstrukciót. A visszaköltözést követően szeptemberben már itt indulhat a tanítás. Egy tetőrész, a könyvtár és a tornaterem feletti maradt csak ki, mert a pályázat a tető megújítását nem tartalmazta.

Forrás: Gyöngyös TV

Forrás: minap.hu A MÁV október 31-én adja át az utazóközönségnek az idei, utolsó ütemben elkészült, 2-es és 3-as vágány közötti peront. A vasúttársaság az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-tól kezdte felújítani. Legelőször a „D” perontető készült el 2016-ban, ezt követte a „C” peron 2017-ben, idén pedig a MÁV „50 megújuló állomás” elnevezésű felújítási és karbantartási programjában a „B” perontetőt is renoválták; október 31-től, csütörtöktől vehetik birtokba az utasok. A munkák során a perontető pilléreit, a födémszerkezetet megerősítették, a teljes felülettisztítást homokszórással végezték el, majd lefestették a perontetőt. Rugalmas és hatékony szigetelés készült a tetőfelületre, a vízelvezetési rendszer is megújult. Korszerűsítették a peronvilágítást, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket is. A „B” perontető felújítását a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. végezte mintegy 250 millió forintból. A most elkészült, 2-es és a 3-as vágány közötti peront október 31-én reggel nyitják meg az utasforgalom számára. A fejlesztés eredményeként Miskolc-Tiszai pályaudvar…

Bővebben

6/6