Kategória archívumok: Egyéb kategória

Forrás: HEOL Javulnak a vasutasok munkakörülményei Hatvanban Közel nettó 68 millió forintból újult meg a MÁV-START Zrt. hatvani gépészeti telephelyén a szociális épület. A korszerűsítés a közel 300 négyzetméteres alapterületen több öltözőt, vizesblokkot érintett 16 zuhanyzóval. Kicserélték a nyílászárókat, a padló- és falburkolatokat. Megoldották a melegvíz-ellátást is, öt bojlert szereltek fel. Az épület állagát számos beázás rontotta, így a víz és a lefolyó csöveit is cserélték, csakúgy mint a szanitereket. A zuhanyzókban pedig ezentúl automatikus szellőztetők biztosítják a pára kivezetését – tudatta a MÁV kommunikációs igazgatósága.  Az épület állagmegóvása érdekében a tető és a pince soron kívüli szigetelése is megtörtént. A munkálatok azért is váltak időszerűvé, mivel az épületben a melegvíz-szolgáltatás már régóta akadozott, a régi kazánok folyamatosan elromlottak, továbbá a zuhanyzóhelyiségekben az ablakok elavultak, így nem lehetett szellőztetni. A hatvani szociális épület mellékhelyiségeit több mint száz mozdonyvezető és vasúti járműkarbantartó használja.                   …

Bővebben

Forrás: boon.hu Az utolsó romos betonszerkezet felújításával októberben végeznek. Befejeződik idén a miskolci Tiszai pályaudvar utasperonjainak felújítása. Ahogyan arról beszámoltunk, idén a B-jelű peronon dolgoznak a szakemberek, augusztus 30-ig a peron B-felén dolgoznak, a második fázis várhatóan augusztus 31-től október 30-ig tart, ekkor a peron A-felét zárják le az utasforgalom elől és újítják majd fel. Miskolc plusz Szerencs A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága érdeklődésünkre közölte, a munkálatok a vasúttársaság „50 megújuló állomás” elnevezésű programjának részeként valósulnak meg. – A Tiszai B-peronján túl a programban 2020-ban Szerencs állomáson tervezünk még felújításokat – írták. A több mint kétszázötvenmillió forintból megvalósuló miskolci peronfelújítás teljes körű lesz, hiszen a munkák során a tető pilléreit, a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják, a felülettisztítást homokszórással végzik, majd lefestik a perontetőt. Emellett rugalmas és hatékony szigetelés készül a tetőfelületre, a vízelvezetés rendszere is új lesz. A jelenlegi peronvilágítást is korszerűsítik, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató…

Bővebben

Forrás: kekesonline.hu Az elmúlt hétvégén adták át Kál új, fedett piaccsarnokát. A falunapi rendezvénysorozat keretében birtokba vett épület jelentőségéről Morvai Jánost, a település polgármesterét kérdeztük. Mi indokolta a piac fejlesztését? A régi piacterünk már nagyon rossz állapotban volt, az út minősége miatt a megközelítése is nehézséget jelentett. Nem volt teteje sem, így rossz idő esetén eláztak a gazdák és az áruk is, a nyári melegben pedig a hőség perzselte őket. Kál egyébként méltán nevezhető a térség piacközpontjának, több településről járnak hozzánk kereskedni, aminek nagyon örülünk. Természetesen a helyi gazdák és őstermelők is ide hozzák ki azt a sok friss, finom és egészséges zöldséget, gyümölcsöt, mézet és egyéb finomságot, amit a helyiek fogyasztanak. Számunkra ez megnyugtatóbb, mintha külföldről behozott árut vennék a szupermarketekben. Pontosan milyen fejlesztési elemek valósultak meg? Az új piacépület egy nagy egybefüggő fedett-nyitott tér lett, egy pillérvázas, magastetős szerkezet, melynek kiszolgálást egy zárt, fűthető, épülettömb látja el. Ebben…

Bővebben

Forrás: heol.hu Mintegy hatszáz tanuló második otthona a Mátra Erdé­szeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Az intézményben 2015 óta két ütemben ­zajló energetikai fejlesztések mintegy ötszázmillió forintból valósultak meg. További harmincötmillió forintos pályázatból pedig jutott pénz eszközfejlesztésekre, külföldi tanulmányutakra, tehetséggondozó programokra. A nagy múltú erdészeti szakirányú képzés ötven éve, 1969-ben indult a Mátrai Erdőgazdaság székházában, majd 1986-ban aztán az egykori Bene-laposon elkészült az új iskola, hogy az erdészeti szakmunkások és az erdésztechnikusok képzési bázisa is legyen. Jelenleg erdész-, vadász- és mezőgazdász­szakmákban teljes körű képzés folyik. Szerdán ünnepélyes szalagátvágással, műsorral adták át a felújított intézményt. – ​Az első ütemben, még 2015-ben 150 millió forintos programban az Üdülősor utcai kollégiumunk épületének energetikai korszerűsítése történt meg – részletezte az intézmény igazgatója. Karnis Pálné elmondta, a beruházás negyvenszázalékos gázmegtakarítást eredményezett. – Jelenlegi projektünk mintegy 330 millió forintos uniós pályázatból valósult meg, ehhez saját költségvetésből hét és fél millió forintot tettünk hozzá. A…

Bővebben

Elkezdődtek a külső szigetelési munkálatok a Mátra Erdészeti Szakközépiskolában. A mintegy 320 millió forintos beruházás mindemellett kazán, radiátor, és csatornacserét is magában foglal, valamint a tetőszigetelést is megvalósítják. A munkálatok várhatóan jövő év januárban fejeződnek be.

6/6