Hidegaszfalt-keverék garázsbejárókhoz, járdákhoz, kátyúzáshoz

BITU Master hideg kátyúzó keverék könnyen felhasználható hideg aszfalt, mely téli időszakban is megfelelő fedést biztosít a sérült útfelületeken.

A hidegaszfalt keverék kátyúba történő bedolgozás után akár már azonnal, pár órán belül forgalommal terhelhető, rugalmas, utántömörödő felületet biztosít.

A bitumenes kötőanyag igen jó, erős tapadása, valamint a szemcseszerkezet optimális eloszlása sima, tartós bevonatot képez. Utántömörödő képességének köszönhetően a stablizálódási folyamat a forgalom hatására a kátyú elkészülte után is folytatódik, és a bitumenes szerkezeti réteg az idő múlásával még inkább fixálódik és utántömörödik. Lényegében azt is mondhatjuk, hogy minél intenzívebb forgalom hatásnak vetjük alá, annál jobb lesz az eredmény – ellentétben a jelenlegi gyakorlattal.

Termékünk különleges kiváló minőségét a német kötőanyag és szakembereink több éves-évtizedes tapasztalata és gyakorlata támasztja alá szinte az egész ország területén.

BITU MASTER kátyúzó keveréknek más hideg kátyúzó keverékekkel szemben nagy előnye, hogy a kötési reakció csak a bedolgozás folyamán keletkezett mechanikai igénybevétel, (pl. döngölés, vibrálás) hatására indul be és ezen speciális összetételnek köszönhetően a felhasználásig akár ömlesztett formában, szabad térben is tárolható akár 6 hónapig is lefedett állapotban. Mivel a levegő oxigénjének hatására sem károsodik egyhamar, nem köt meg, így nem szükséges zsákos, légmentes zárás, mely jelentős költségtényező, ezért használata egyszerűbb. A BITU MASTER hidegaszfalt ömlesztett formában is beszerezhető BIG Bag zsákos kivitelben is, könnyen tárolható, saját raktárából gazdálkodhat akár hónapokon keresztül, oszthatja meg tapasztalatát és aszfaltunkat ismerősével.

A BITU MASTER hidegaszfalt keverékünket agrár területen foglalatoskodó szervezeteknek is ajánljuk, vásárlóink körében előszeretettel választják a mi általunk forgalmazott hideg aszfaltot, hisz kisebb-nagyobb igényeket egyaránt kiszolgálunk, a piacon az egyik leggazdaságosabb árat biztosítjuk Vásárlóinknak.

Természetesen a BITU MASTER csak akkor alkalmazható sikeresen, ha azt megfelelően előkészített, szakszerű technológiai munkák elvégzése után állunk neki. A kátyúzó keverék tömörítése a körülményektől függően rétegenként végezhető kézi döngölővel, lapvibrátorral vagy vibrohengerrel maximum 5cm-es vastag rétegenként. A keverékkel történő szakszerű kátyúzás a meghibásodott burkolatrész ideiglenes és/vagy végleges helyreállítását jelenti, ami függ az adott útszakasz terheltségi fokától. A hidegaszfalttal történő foltszerű javításnál nagyobb összefüggő felületek csak gyalogos forgalommal vagy személygépkocsival történő könnyű terhelés számára alakíthatók ki. Például gépkocsibejárók, parkolóhelyek, pince utak. Összefüggő felület esetén javasoljuk a felület körbe szegélyezését, zárását. Vastagabb rétegzés esetében az anyag megkötése elhúzódhat.

A kátyúzó keverék kötőanyagának, a keverékben alkalmazott bitumen biztosítja hogy a szélsőséges időjárási viszonyok esetén sem következik be a kátyúzott felületen törés, csökkenti a repedés vagy  felfagyás esélyének valószínűségét.

Anyagigény: 2cm-es rétegvastagság esetén kb. 50 kg / m2.

Felhordási hőmérséklet: optimális  0 °C-tól +40 °C-ig.

X. Aranycsákány Krampácsverseny

A Magyar Vasúttörténeti Parkban június 8-án, szombaton hatodik alkalommal került megrendezésre a Pályavasúti Nap, amely minden évben a pályavasút egy-egy szakterületét mutatja be a nagyközönségnek. A Pályavasúti Nap keretein belül került megrendezésre a X. Aranycsákány Krampácsverseny. Ez hagyományosan az aljcsere, aláverés, vágányszabályozás embert próbáló fizikai munkáját és a munkaeszközeit mutatta be. A munkaterületek kisorsolása után az előkészítési munka következett. A csapatok a munkát a mozdony kürtjelére kezdték meg. Ezúttal minden csapatnak 1-1 alj cseréjét kellett elvégeznie a hozzá tartozó aláveréssel, szabályozással, tereprendezéssel. Az aljak peron felőli végénél hagyományos kézi módszert, másik végét pedig kisgépes technológiát kellett alkalmazni. A feladat teljesítését követően gőzmozdony haladt át a vágányon, ezzel terhelésnek kitéve a cserélt aljakat, ezt követően a zsűri megkezdte a munkaterületek szemrevételezését, a vaksüppedések mérését. Csapatunk első ízben indult a versenyen, ami ízelítőül szolgált és sok hasznos tapasztalatot adott a jövőbeli versenyeken való részvételre. Minden a versenyen részt vett kollégánknak gratulálunk a lelkes versenyzéshez és a kitartó munkájához!

TOP100 elismerés

2018. Építőipar ágazatban a Zele-Bau Kft. a 100 legjobb magyar vállalkozás közé került.
Köszönet jár érte a szorgos munkatársainknak!

Nyitva tartás változás!

Nyitva tartásunkkal követjük a Nap mozgását:
március 1-től hétköznap 17 óráig várjuk kedves Vásárlóinkat!

Feliratkozás a következőre: